Bár kisgyerek korom óta utazom, én sem mindig utaztam egyénileg, eleinte a szüleim vittek magukkal, majd én is befizettem pár utazási irodás útra (először a családban levő idegenvezetők munkáit figyelhettem meg, majd magam is megszereztem a szakképesítést), mielőtt rátértem huszonéves koromban arra, hogy teljesen csak egyéni szervezésben megyek bárhova. Nézzük, mik az előnyei és a hátrányai az egyik, illetve a másik módszernek!

Fontos tudnivaló, hogy rajtam keresztül semmiféle pénzforgalom nem történik, én nem értékesítek sem repülőjegyet, sem pedig szállást. Ezekből nekem bevételem sem származik.

Repjegy megvétele:

  • utazási irodán keresztül: nem szólhatsz bele, hogy melyik napon utazol (csak a tény marad, utazol vagy sem), a légitársaságot sem, viszont cserébe nem is kell ezzel vesződnöd, helyfoglalás viszont nem lehetséges ilyenkor a gépen, mert csoportos jegyvételnél nem tudunk előre bejelentkezni (pedig akik ezt megteszik, sokszor rövidebb sort is kell kiálljanak), oda ülsz, ahol van még hely
  • a Traveloninjával: megválaszthatod a napot, az átszállási idő hossza valamennyire befolyásolható (például hosszabb átszállás esetén megnézhetünk újabb városokat) és a céget, hogy melyikkel repülj, akár aszerint is, hogy mikor érkezzen a célországba a járat (reggel érkezve az egész nap előttünk van, viszont visszafelé érdemesebb este utazni) és ezt is gyakorlatilag vesződség nélkül, hiszen én keresem ki a szóbajöhető járatokat, már csak el kell döntened, melyik a legmegfelelőbb és lehet helyet foglalni a gépen, ismét aszerint, hogy ki hol szeretne ülni, mire a reptérre kerülünk, már gyakorlatilag fix (ritkán átültethetnek szükség esetén, de ilyen nagyon ritkán történik), hogy hol utazol, kifejezetten elöl vagy hátul, ablaknál vagy középen (nagy törzsű gépek esetén középen is van 3-4 ülés egymás mellett), WC közelében vagy sem, de természetesen a jegy megvételekor dönthetsz magasabb osztály mellett is (természetesen ez drágább lesz)

Szállásfoglalás:

  • utazási irodán keresztül: a legtöbb esetben nem választhatsz, csak kategóriát, illetve hogy milyen ágy legyen a szobában, viszont cserébe sokszor jár hozzá reggeli
  • a Traveloninjával: személyes igények szerint kiválogatok pár szállodát a legpraktikusabb környéken, hogy a közlekedéshez is ideális legyen, ezeket megmutatom és kiválasztod, melyik a legszimpatikusabb, én lefoglalom, te ott helyszínen fizeted az előre már ismert pontos összeget (AirBnB esetén foglaláskor azonnal fizetendő)

Programok:

  • utazási irodán keresztül: fix programok vannak, egyes napokat sokszor üresen hagynak, amikor szabad program van, esetleg arra a napra ajánlanak extrán fizetendő fakultatív programot, de mindig igazodni kell az időbeosztáshoz, ha esik az eső, akkor is el kell menni abba a parkba, ami az itinerben szerepel, bár másnap a tűző napsütésben mehetünk a környékbeli múzeumba, annyi időt tölt ott a csoport, amennyi meg van szabva, nem amennyire bárkinek is tetszik a hely és nem cserélheted ki másik helyszínnel akkor se, ha nagyon szeretnéd
  • a Traveloninjával: közösen beszéljük át a programokat, akár tematikusan kialakítva, ha téged a furcsább vagy speciális dolgok érdekelnek (pl. otaku körút vagy tradicionális harcművészetek, régi vagy modern Japán) úgy, hogy akár teljes napokat lehessen felcserélni az időjárás függvényében

Idegenvezetés:

  • utazási irodán keresztül: valaki vagy az indulási reptértől együtt utazik a csoporttal, esetleg kint vár a célországban, segít elsimítani az esetlegesen felmerülő problémákat, ideális esetben beszél japánul és van helyismerete is, de ezek a feltételek nem mindig jönnek létre (két személyes kedvencem az egyiptomi telepített idegenvezető, aki két nappal előttünk érkezett oda és semmit sem tudott, franciául és és arabul sem, csak angolul, illetve a francia idegenvezető, aki bár gyönyörűen beszélte a nyelvet, de nekem kellett információkat találnom a szabadon felhasználható nap programjáról, mert fogalma nem volt és egy nap alatt sem tudott a kérdésemre választ találni)
  • a Traveloninjával: digitálisan utazom veletek, teljes itinert adok, amelyben csak olyan programok szerepelnek, amit te szeretnél, ábrákkal biztosítva, hogy el se tévedjetek, megbeszélés alapján akár online rendelkezésre állást is biztosítok az utazási időszakban, így ha gond lenne, rögtön tudok segíteni, viszont teljes szabadságot élvezel, nem ülök a nyakadon, ha nincs rám szükséged (egyébként folyékonyan beszélek angolul és középfokon japánul, beleértve az írást és olvasást, ha levelezésre lenne szükség)

Költségek:

  • utazási irodán keresztül: meglepően nagyok – a repülőjegy sokszor nincs benne az utazás árában, de a repülőtéri illeték (amelyet igazából a repülőtársaság fizet, tehát az utasnak nem kell sehol ilyen jogcímen bármit fizetnie) gyakran nem, erre lehúznak, viszont ki kell fizetniük az idegenvezetőt, az utaztatását, az étkezését, a szállását, valamint szeretnének keresni is az egészen (pedig a szállásokat és repülőjegyeket szerződött partnereken keresztül olcsóbban is intézik, mint egy egyéni utazó), ezért egy két hetes út Japánba akár fejenként egy millió forintba is kerülhet a végén, plusz amit költünk és nagy részét vagy a teljes összeget egy összegben kell letenni az utazásra való befizetéskor
  • a Traveloninjával: a repülőjegyet és a szállást is a kívánságodnak megfelelően, de a legolcsóbb áron foglalom (általában a lehető legtovább ingyen lemondható szobák közül választunk), ezen felül az étkezés abszolút a te döntésed, hogy mennyit, mennyiért és hol szeretnétek enni, adok tanácsot szuvenírekre – ezen felül az utazás bonyolultságától függően kérek egy szervezői díjat, de még így is százezreket fogsz spórolni, nem beszélve arról, hogy sokkal jobban elosztva veszi meg az ember a dolgokat, előbb a repjegy, aztán a vonatbérlet, majd a helyszínen a szállások (néhányat ki is fizethetünk közben, de nem mindig muszáj) és így sokkal jobban el lehet osztani, tovább lehet kvázi spórolni az útra

Étkezések:

  • utazási irodán keresztül: akkor tudsz akár boltba is beugrani egy kávéért mondjuk, amikor az idő engedi, hiszen az tarthatatlan, hogy 10-20 ember mindig máskor menjen boltba, teljesen szétcsúszna a napi program, napközben programtól függően van ebéd vagy nincs, általában este van idő vacsorázni menni
  • a Traveloninjával: tudok ajánlani kipróbáltan jó éttermeket, de Japán egy gasztrokánaán, a nagyvárosokban számtalan étterem és bolt áll rendelkezésünkre (ezeket elmesélem, hogy lehet megtalálni, sok el van dugva kicsit egy átlag turistának) enyhíteni az éhségünket, ezeket be tudjuk előre illeszteni a programba, így a napi háromszori étkezés is elérhető, illetve többféle konyhát kipróbálhatsz

Belépőjegyek:

  • utazási irodán keresztül: általában benne foglaltatik az árban, viszont bár ők is tudhatnak bizonyos engedményes lehetőségekről, ez számodra a végső költséget semmiképpen nem csökkenti
  • a Traveloninjával: segítek kikeresni a legolcsóbb lehetőséget, megvesszük együtt és amit ezen spórolsz, az a ti hasznotok

Utazás az országon belül:

  • utazási irodán keresztül: az utazási iroda legtöbbször JR Passt vásárol, így ugyanúgy vonattal utazol, mintha egyénileg tennéd, ritkábban vannak az útban buszos kirándulások, városon belül ugyanúgy általában metrós közlekedés van, mint ahogy én szervezem az utat, folyamatosan van veled valaki viszont (az idegenvezető), ami sokaknak biztonságérzetet nyújthat
  • a Traveloninjával: kérdés, hogy mennyire kell a biztonságérzet a világ egyik legbiztonságosabb országában – én előre megadom, hogy melyik állomáson hol kell felszállni, pontosan melyik vonatra, térképvázlatokat adok hozzá, illetve ha kell, több lehetőséget is, így a napod függvényében változtathatsz az utazási szektorokon is (a megállók nevei az ország döntő többségében ki van írva latin betűkkel is, a turistás környékeken és városokban mindenképpen, ahol nem, ott ezt előre jelzem)

Összesítve:

  • utazási irodán keresztül: mindent az ember feneke alá tolnak és ennek megvan az ára, úgy pénzügyileg, mint a szabadság tekintetében, igazodnunk kell a többi emberhez mindenben, az idegenvezető viszont (optimális esetben) személyesen azonnal meg tud oldani felmerülő problémákat
  • a Traveloninjával: nagyobb mozgástered van az utazás tökéletessé tételében, ha egy nappal tudnál csak később utazni, mint egy kinézett szervezett út indul, akkor akkor indulsz, ráadásul átlagosan feleannyiba fog kerülni az út, mint az utazási irodákon keresztül (beleszámolva az én munkadíjamat is)

Ha felkeltettem az érdeklődésedet, keress meg bátran emailben info@traveloninja.com!